Idén a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) a WAMP-pal szövetkezett, hogy a 2008-as Design Héten megrendezett Pecha Kucha Night sikerét – amikor a KÉK Szervita téri épületének II. emeleti tanácsterme színültig megtelt – megismételje… Most az Iparművészeti Múzeum aulája volt a helyszín, és elmondhatjuk, hogy a tavalyi sikert nem csak megismételni, hanem túlmúlni is sikerült: az idei Design Héten 450 néző volt kiváncsi a Pecha Kucha Night 15. budapesti kiadására.
A múzeumban 2009. október 8-án nyílt A természet arcai – finn design kiállítás a WAMP Finn Fatale programok részeként. A megnyitó apropóján a szervezők különös hangsúlyt fektettek a wampos és a külföldi előadók szerepeltetésére: finn designerek, orosz cipőtervező, amerikai médiaművész és belga építész mutatták be munkáikat a nagyérdemű előtt, az előadásokat pedig finn vodkával öblítettük le.
Úgy tűnt, a közönség most is ki volt éhezve a fiatalos lendületű, jó kedvű előadásokra. A 20×20-as szabálynak megfelelően először Iina Kettunen, fiatal finn divattervező mutatta be munkáit, és engedett bepillantást a különböző anyagokkal való kísérletezésbe. Szakál Andrea a cseh Krepsko színi társulat számára tervezett színpadképeit és díszleteit prezentálta. Christopher Baker 2008-ban már bemutatkozott az egyik Pecha Kucha Night-on, most az azóta elkészült munkáiról tartott előadást. A KIBU vendégművészeként Juhász Márton Andrással közösen hozták létre installációjukat Mur-Mur Study címmel, amely valós időben, az emberek Twitter-üzeneteit dolgozza fel, megadott keresőszavak alapján szűri, majd nyomtatja több kilométer hosszú hőpapír pénztárgépszalagokra. A következő előadó, Zaboeva Anna szibériai cipődesigner volt, aki már puszta jelenlétével elvarázsolta a nagyérdeműt. Ő a Pleasemachine márkanév alatt tervezett cipőkollekcióját mutatta be, és tökéletesen meggyőzően érvelt némely alkotásáról: “Hát nem gyönyörű? Szerintem ez gyönyörű!”. Bizsók Vajk Béla akusztikus bútorai – képkeretbe vagy ülőbútorba rejtett(!) hangszórók, állólámpával kombinált vagy önálló dísztárgyként funkcionáló hangsugárzók – méltán keltették fel a jelelevő építészek és belsőépítészek figyelmét. Tari Zsófi a.k.a. Szofita szerteágazó művészeti alkotásait, miniatűr gyűrűbe zárt világokat és reklámfilmes animációkat mutatott be, amit a közönség hangos tapsviharral jutalmazott.
A szünet után Solja Temmes, a University of Lapland divattervező szakos hallgatója engedett betekintést az északi egyetemisták életébe. Utána Áth-Horváth Zsóka és Krizsán-Keszei Zoltán már egy közelebbi témával, a kortárs képzőművészeti alkotások magyarországi képviseletével foglalkoztak. Szugyiczky István grafikus – többek között a Szépművészeti Múzeum és a FUGA arculatának tervezője – néha az olvashatóság határát súroló, absztrakt, monokróm, ám játékos és markáns tipográfiáit vetítette. A Londonban dolgozó Vörös Zsuzsanna építész a nemzetközi Crystal CG professzionális látványtervező cég munkafolyamatába avatta be a nézőket. Mezei Ildikó képzőművész restaurátori technikával összemontírozott porcelántöredékekből alkotta meg A harmadik nővér című rémregény díszletszerű látványát. Végezetül Kristof Crolla építész, a Zaha Hadid Architects munkatársa parametrikus tervezéssel készült munkákról tartott előadást.
DJ Fine Cut Bodies
VJ Admonkey
Időpont: 2009. október 8. csütörtök 20 h
Helyszín: Iparművészeti Múzeum Budapest, IX. Üllői út 33-37.
Előadóink voltak:
- Iina Kettunen – Awe
- Szakál Andrea – Krepsko
- Christopher Baker
- Zaboeva Anna – Pleasemachine
- Bizsók Vajk Béla – Akusztikus Bútor Manufaktúra
- Tari Zsófi – Szofita
- Solja Temmes – University of Lapland
- Áth-Horváth Zsóka, Krizsán-Keszei Zoltán – Központok
- Szugyiczky István
- Vörös Zsuzsanna – Crystal CG
- Mezei Ildikó
- Kristof Crolla – Zaha Hadid Architects