Pecha Kucha Night Budapest vol.09 – Design7 Special Edition

Több mint 300 néző a Design Héttel közösen szervezett Locsi-fecsi Esten!

Azt már az előző, szeptemberi Pecha Kucha Night sikere után is sejteni lehetett, hogy teltházas este lesz a kilencedik budapesti Locsi-Fecsi Est. A szervezők ugyan lecserélték az “Érkezz korán, hogy legyen helyed!” szlogent az “Érkezz korán, hogy beférj!” felhívásra, de hiába az előrelátás, ha a teremben fizikailag nem fértek el többen – így végül sokan kinn rekedtek. Időpont: 2008. október 8. szerda 20:20

Helyszín: KÉK – Kortárs Építészeti Központ Budapest V. kerület, Szervita tér 8.

Előadóink voltak:

Zene: DJ Nizar (Tilos)

Részletes leírás az alábbi linkre kattintva érhető el:

Orlai Balázs (Kolbászból Kerítést!) már járt korábban Pecha Kuchán, fél évvel ezelőtt még a KÉK Nefelejcs utcai épületében tartott előadást. Az akkor még csak papíron létező, azóta sikeresen megvalósult bicikliparkoló munkájuk bemutatásának az adott különös aktualitást, hogy az előadás előtt néhány nappal, a Design Hét alatt adták át azt a 16 férőhelyes bringaparkolót az Erzsébet téri Gödör Klubnál, amelyet közéleti személyiségek fogadtak örökbe. Szép Szidónia pillanatképeket villantott fel munkásságából, egy szabadon kísérletező ruhatervezésből és a kortárs divat perspektíváiról. Hosszú Gergely a a Co & Co képviseletében a cég vizuális- és design kommunikációs tevékenységéről számolt be egy arculat- és márkaterv kapcsán. Dora Budor és Maja Cule fiatal tervezőpáros Horvátországból, akik a Studentski Centar u Zagrebu rendezvényeinek arculatáért és kommunikációjáért felelősek. A közönség nagy örömére munkáikat vidám előadáson mutatták be. Polyák Levente, az I. Budapesti Építészeti Filmnapok (2008. október 10-12.) kurátora, valamint Orosz Sára a KÉK programkoordinátora a kortárs Építészeti Központ közeljövőbeli programjaiból nyújtott ízelítőt.

A szünetben és az este folyamán DJ Nizar (Tilos) szolgáltatott finom zenei aláfestést.

Elek Márton, a Geppetto Design Studio alkotója legutóbbi pályázati munkákból válogatott. Beszámolt továbbá a G-lab, vagyis a stúdió jövőkutató részlegének megalakításáról. Futó Julcsi a Bécsi Iparművészeti Egyetemen, Greg Lynn csoportjában tanul. A horvátországi Cres tengerpartjára tervezett hajóépítő üzem koncepcióját mutatta be (munkatársai: Rebek Bika Sibila, Ritter Stefan). Gera Noémi eloxált alumíniumból készített ékszerkollekciójáról vetített. A tervező szigorú koncepció szerint, sík körből térbeli alakzatokat hoz létre hajlítással, áttörve a formát különböző körívekkel és körökkel. Az eloxált ékszerekhez kapcsolódnak szöveges ékszerek is, amikor maga a hordozó eloxált alumínium (az ékszer teste), a szöveg pedig fólián, textilen, vagy papíron jelenik meg. A szövegek a magyar költészetből vett versek, népdalok szövegei, részletei, töredékei. Kiss Bence Ádám egy nehezen kategorizálható, környezet reagens tárgyat, a BUG-ot mutatta be, amely a hőmérsékletet alakítja fénnyé. Ékszer? Kütyü? Kiegészítő? A választ a tervező a nézőkre bízta… Végezetül Ivánka Katalin (Ivanka Concrete) tartott előadást studiójuk elmúlt egy éves tevékenységéről, melyből a betonrépa installáció különösen hatalmas sikert aratott a nézők soraiban.

Az eseményről a zágrábi Radio SC élőben tudósított.

A Kortárs Építészeti Központ, a Design Hét és a Design Terminal közös szervezésében.

Külön köszönet: Halasi Rita, Silvija Stipanov, Davorka Begovic, Tóth Máté, Szalai Ferenc, valamint a KÉK – Kortárs Építészeti Központ aktivistái.

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s